Elkezdtem dolgozni az egyik cikkrészleten, amit nagyjából másfél évvel ezelőtt vállaltam be. Először arra gondoltam, leírom, milyen jegyzetelési, olvasási technikákat próbálok ki az írástudás visszaszerzéséért folytatott küzdelem során, de hirtelen arra lettem figyelmes, hogy már egy órája megnyitottam az első PDF-et, amit el akartam hozzá olvasni, ám ezalatt az idő alatt mindössze fél oldalnyit haladtam a szöveggel.

Folyamatosan eszembe jut valami más, rákeresek valamire, ami eszembe jut arról, ami az előbb az eszembe jutott, megkeresem a dalt, ami szól a rádióban, ugrálok előre, hátra, jobbra, balra. Ha jól belegondolok, ezért nem tudtam annak idején a kötelezőket sem elolvasni - A Pál utcai fiúk kivételével egyetlen olvasmány sem kötötte le annyira a figyelmemet, hogy ne kelljen kétpercenként tíz-húsz sort visszaugrani, majd újraértelmezni (sokszor háromszor, négyszer egymás után).

Szöget ütött a fejembe ez a felismerés. Eddig nem gondoltam rá, hogy mélyebb problémák húzódhatnak mögötte, azt hittem, csak a túlterheltség miatt nem tudok koncentrálni (az egyetem alatt azért elég jól ment az értő olvasás, meglehetősen produktívan dolgoztam fel a tanulmányokat).

Gondoltam, keresek valami jó kis módszert, azonnali hatású titkot, amivel ezt egycsapásra elmulaszthatom.

Ehelyett belefutottam ebbe a cikkbe. Tanulságos, ahogyan ez az interjú is. Persze, hogy el fogom olvasni a könyvét is. Annál is inkább, hogy míg leírtam ezt a három mondatot, kb. 10 új lapot nyitottam meg, indítottam egy Google Képkeresést, ahol kb. 100 képből kiszűrtem kettőt, azt lementettem, visszakattintottam az előbb olvasott másik cikkre, átfutottam egy kritikát, és rákerestem, mennyibe kerül a kötet. És mindez két percbe telt.